Szárazmalom – Nagykikinda

Nagykikinda teljesen elpusztult a török hódoltság alatt, 1751-től települt újra szerb, német, és magyar telepesekkel. A lakosság itt is először szárazmalmokat épített. Az első pontos adat 1781-ből származik, ekkor 17 szárazmalom őrölt a városban, az 1847-es térképén már 51 szárazmalmot számolhatunk meg, de a 19. század második felében már szélmalmok is épültek.

A ma is létező egyetlen kikindai szárazmalom története nem szokványos. A malmokat általában valamely gazdagabb polgár építtette egy malomfaragóval, azután bérbe adta egy molnárnak. A mai Vajdaság területén a 19. század végén egy új malomépítési forma jelent meg, a szövetkezeti malomépítés.  Kikindán 1899-ben 30 földműves tömörült malomépítő szövetkezetbe, akik mind egymás szomszédságában, az akkori 2. fertályban laktak. Először kölcsönt vettek fel amelyből megvettek egy ott álló szárazmalom épületanyagát és alkatrészeit. Ezt a szárazmalmot építették fel aztán 1899 augusztusára Nagykikindán.

A társulás később felbomlott, mivel nem tudtak megfelelően szakképzett molnárt találni a malomba, ezért 1907-ben a malmot a megmaradt 6 tag eladta Krümmer Fábiánnak, aki régi molnárcsaládból érkezett tapasztalt molnár volt. Az ő családja üzemeltette a szárazmalmot 1945-ös államosításáig, utolsó molnárja Krümmer Gáspár volt.

A kikindai szárazmalom különleges örökségi értéke abban rejlik, hogy eredeti helyén, eredeti szerkezetével együtt maradt fenn, ráadásul az egész Kárpát-medencében ez az egyetlen szárazmalom, amely a vele egybeépült molnárházzal együtt élte túl az elmúlt 120 évet. A malom a helyi közösség szimbóluma és Szerbia kiemelt jelentőségű műemléke.